Interjú a Műhely vezetőjével: Betti (1.)
Betti az az ember, aki nélkül ez a táncműhely most nem létezne. Lételeme - "természetes közege" a tánc és annak oktatása, talán mondhatjuk, hogy erre született. Alább olvashattok, nem csak a tánccal, hanem a pedagógiai hitvallással kapcsolatos gondolatairól is! (olvasási idő: 5,5 perc)
Mesélj, kérlek, a táncos életutadról, hogyan kerültél a tánc világába?
3 éves voltam, amikor az óvó nénik azt mondták, hogy értelmi fogyatékos vagyok, mert annyira mozgékony voltam, és akkoriban ez... olyan volt, mint amire ma talán a hiperaktivitást mondanánk. De ez nem volt pontos, mert rettenetesen tudtam koncentrálni. Tehát a mai tudásunkkal nézve ez egyszerű túlmozgás volt. Akkor jött egy balettmester az óvodába, levetkőztettek bennünket, és testalkat szerint néztek, hogy 'te, te te!'. És akkor beválasztottak. Úgy 6 éves koromig jártam balettre - azért nem tovább, mert rosszul tűrtem, hogy megmondják, mit csináljak (mosolyog).
Aztán kisiskolásként kezdtem el az RSG-t (ritmikus sportgimnasztika - a szerk.) Ez elég sokáig ment, versenyeztem is. A labda meg a szalag tetszett, no és zenére volt, és kaptunk olyan feladatokat is, hogy otthon koreografáljunk. Minden nap gyakoroltam, több órán keresztül. Az RSG-ből ki lehet öregedni hamar, tizenévesen... Emellett az edzőnk, Zsófi néni is elment, eddig folytattam tehát ezt.
Ezt követően táncoltam Szilágyiné Katona Olga néninél. Ő volt 'a Tanár'. Rózsaszín meg lila haja volt, nagyon szerettem, mindenki! Aztán érettségi idején Olga néni azt mondta a szüleimnek, hogy nem tud nekem ennél többet tanítani, irány Pestre. Ott a Talentum iskolában megtaláltam - az egy szakközépiskola - Devecseri Veronikát, mint jazztanár. Odajártam, majd így az anyukájához, Szöllősi Ági nénihez. Csodálatos tanár volt, balettot, történelmi társastáncot, karaktertáncot lehetett nála tanulni. A Thébába - a színész képzőbe jártam hozzá, csak a táncra. A Vera órájára külön még bejártam, a magánórájára. Ő készített fel a felvételire, mert abban az időben ennyi volt csak, hogy moderntánc pedagógus-képző.
Két év múltán így vettek fel ebbe a képzőbe, ahol Jeszenszky Endrénél tanultam balettet, jazzt, Grahamet. Ott találkoztam először a Graham-technikával, '96-ban! Akkor és ott döntöttem el, hogy a Graham-technika az lesz később is (mosolyog). Meg a jazzt is szerettem.
Ezek szerint ekkoriban körvonalazódott, hogy tánctanárnak képződsz.
Igen. Érdekes, csak így visszagondolva tűnik fel, milyen kevés lehetőség volt. Igaz, a moderntánc műfaja '89-ben jött be Magyarországra, tehát eleve kicsi idő telt el akkor még. Közben végeztem az óvodapedagógusi képzést is, úgy volt, hogy azzal és a táncpedagógus-képzővel már oktathatok táncot. Akkor meg is talált egy veszprémi művészeti iskola, ahol alapfokon taníthattam. 2000-ben ez jó volt, alapfokon, 12 évfolyamon, jó volt nekem is.
Aztán kiderült, hogy nem lesz elég ez a végzettség - így kerültem Zsámbékra, a drámapedagógia és táncpedagógia speciálkollégiumba. Emellett színi nevelő is lettem. Erre már azt gondoltam, biztosan elég... de nem, mire elvégeztem, mondták, hogy el kell végeznem a Táncművészeti Főiskolát is. Akkor indult a moderntánc pedagógus szak második évfolyama, de ekkor nem vettek föl, mert már pedagógus voltam, 'mit akarok én?!'. Erre mondtam, jó, akkor most a családra fókuszálok, és ekkor született meg a fiam. Januárban született, márciusban már mentem felvételizni újra, és ekkor felvettek. Örülök, hogy végül így alakult, mert így taníthatok ott, ahol tanítok most, megvan hozzá hivatalosan is a papírom (mosolyog).
Az mindig egyértelmű volt, hogy táncolsz, hogy mozogsz? Említetted már a gyermekkori fokozott mozgékonyságodat, akkor valószínűleg ebből is jöhetett erre az igényed.
Igen, illetve ami még nagyon fontos, az a zene és a mozgás párosa - hogy zene is kapcsolódjon a mozgáshoz. Amikor talajtorna feladat volt az RSG-ben, akkor is tettem be zenét gyakorlás közben, pedig nem is kellett volna.
A zene és a mozgás tehát egyértelműen összekapcsolódik, igen.
És a moderntánc mellett hogy álltál a többi stílussal?
Több stílussal kapcsolatban éreztem úgy, hogy 'igen, jó, nekem inkább kiegészítésként'. Vagy például a társastáncot szerettem csinálni, de soha nem tanítanám. Van benne felelősség, csodálom is az olyan modernes tanárokat, akik bevállalják, örülök, hogy vannak ilyenek. Számomra nem testhezálló, hogy van a fiú meg lány lépés és mind a kettőt pontosan kell tudni, emellett eléggé kötött szabályai is vannak.
Nem a magamé ez a szabályszerűség (mosolyog).
Ennek köze lehet ahhoz is, amit már említettél, hogy kisgyerekként sem viselted el, ha megmondják, mit kell csinálni?
Igen (nevet). Volt olyan, hogy kirúgattam magam a balettvizsgáról óvodás koromban, 4 évesen. A tanárnéni azt mondta, hogy csináljak egy hátra-bukfencet, nekem meg nem volt kedvem. Na jó, most már nincs ilyen nagy szám (nevet).
Mindig alapvetőnek érezted, hogy tanítani fogod a táncot, vagy megkérdőjeleződött ez valamikor?
Szerintem nem volt ilyen, hogy megkérdőjeleződött volna, mindig tanítani akartam. Emlékszem, 15 évesen néhány diáktársammal koreográfiát készítettünk, biztos valamilyen iskolai programra. Előttem a kép, hogy ott vagyunk a nappalinkban, és én magától értetődően átveszem az irányítást.
Ez a magam számára is furcsa volt, mégis egyszerűen tudtam, mit kell csinálni, hogy honnan, azt nem tudom. Így hamar meg is lett az irány - ez nem fogalmazódott meg bennem, hanem csak úgy csináltam.
A pszichológiát egyébként nagyon szerettem. De mivelhogy az ülős munka, ezért tudtam, hogy nem bírtam volna (nevet).
Azon esetleg dilemmáztál valamikor, hogy a táncon belül melyik irányba menj tovább: táncos, koreográfus vagy táncpedagógus?
Nem, mindig tudtam, hogy tanítanám a táncot. Tudtam, hogy fizikailag nem lennék alkalmas arra, hogy hivatásos táncos legyek. Ugyanis Pécsett az orvosi alkalmasságin buktam ki, kiderült, hogy túl lazák a szalagjaim. Napi 6 óra a maximum, amit tánccal tudok tölteni - nem a tanításra értve, hanem ténylegesen táncolni -, és utána jelez a testem, hogy ne tovább. Ezzel az alap-adottsággal nem lehet táncosnak lenni, ezért ez nem is volt opció.
Mit jelent számodra a tánc? Akár kulcsszavakban, kulcsmondatokban.
Jó kérdés. Úgy kezdeném, hogy ha nem táncolok, akkor beteg leszek. Lelkileg és fizikailag is - lassul az anyagcserém, leáll a háztartásom.
Jártam konditerembe, ott is zenére dolgozva, mégsem helyettesítette a táncot. Nincs olyan mozgás, ami helyettesítené, és van az érzelmi töltete, ami lényeges. Most mondhatnám szépen, hogy az igazi művészet megmutatja, hogy milyen érzelmeid vannak. De én nem ezért táncolok, hanem mert nekem jó (nevet). Őszintén szólva elsősorban nem a közönségnek akarom megmutatni, hogy mi van bennem, hanem ha nem csinálom, akkor nem érzem jól magam. Egyfajta feszültségcsökkentés is, de nem akarom a táncot táncterápiává minősíteni, mert nyilván nem csak arra való.
Az én személyemnek ez a természetes közeg. Nem is volt olyan időszak, hogy ne táncoltam volna. Próbálok ilyenre visszagondolni... de amikor állapotos voltam, akkor is táncoltam. Mikor szoptattam, akkor is, pedig akkor nem szabadott volna (nevet).
A modern-, és a kortárs tánc nekem elsősorban a szabadságot jelenti. A moderntáncnak is vannak szabályai, mégis szélesek a határok például a baletthez vagy a társastánchoz képest. A kortárstánc pedig még nagyobb szabad teret ad. Több eszközt lehet használni, mind a testedet tekintve, mind a technikai úton. A technikát nagyon szeretem használni. A kivetítéstől a zajokig... Ezek az eszközök kiegészítik a táncot, és ezt nem lehet megvalósítani a balettben.
Meg a zenei felhasználás! A zene számomra egy gyógyító valami. És itt mindenféle zenét felhasználhatunk, sőt, lehet zene nélkül is táncolni! Ha a zene a fejedben van... vagy versre, zajokra, bármire lehet mozogni.
Meg ott ez a különleges mozgás, amit ezek a technikák lehetővé tesznek.
Szabad kifejezőeszköz a moderntánc.
És mit jelent számodra a tánc oktatása?
Most nagyon szép pedagógus mondatnak hangozna az, hogy 'látom, hogy fejlődik a tanítvány, mert tegnap még nem tudta, ma már tudja'... Ezek vele járó dolgok, igen. Ám ehhez, hogy ezt meglásd a gyereken, hogy tegnap még nem tudta, de ma már tudja az első port de bras-t, ehhez nem kell jó pedagógusnak lenni. A gyerek meg fogja tanulni, szerintem a pedagógia nem itt kezdődik. Hanem én ilyen... világlátást szeretnék... mutatni, vagyis inkább ráéreztetni, hogy nyílt szemmel lássák a világot. Hogy nyissák ki a periférikus látásmódot is - ami fizikális értelemben is elengedhetetlen a táncban. Mert ha nyitottak vagyunk, akkor bármit be tudunk fogadni. Nem feltétlen csak a táncot akarom megtanítani, hanem a táncon keresztül a más dolgokra való rálátást is.
Ami még kihívás, hogy megtaláld az utat a másikhoz, mert mindenkihez másképp kell ezt. A pedagógiában ez a kihívás számomra, hogy ott van egy osztály vagy csoport, és mindegyik gyerekhez másképp kell beszélni, hogy megértse, amit épp át szeretnél adni. Nem az ő dolga, hogy rám hangolódjon, hanem nekem kell ráhangolódni! Ez nekem feladat. Eközben bizony én is tanulok magamról, így nekem is hasznos (nevet).
És célom, hogy tanítványt ott tartsam épp az adott helyzetben, mert egyetlen pillanat alatt elvesztheti az érdeklődését, ha nem hangolódom rá a csatornájára. Ha kamasz, ha óvodás, az első az, hogy a tanárt szeresse meg. Ha megszereti, akkor bármit megcsinál neki, és ő is igyekszik megtalálni az egymással való kommunikáció nyitottságát. Ha nem szeret meg, akkor ez a kommunikációs csatorna csak félig, vagy egy másik úton fog működni.
És még szerintem a szeretet az, ami igazán nagy segítség. Ezt is megtanítjuk a tanítványnak, hogy én feltételek nélkül elfogadom őt, és ő is fogadja el a másikat meg a harmadik embert. Szóval sok mindent lehet ezzel megtanítani.