Interjú a Műhely vezetőjével: Betti (2.)

Előző, Bettivel készült interjúnkban főként a táncos útjával és pedagógiai hitvallásával kapcsolatos gondolatait osztotta meg velünk. Ennek második részében következzék specifikusan a műhelyhez fűződő viszonya, melyet alább olvashattok! (olvasási idő: 6 perc)

Akkor most térjünk rá a műhelyre. Először is honnan jött a megalapításának gondolata? Honnan jött a kezdő ötlet, löket?
Nagyon egyszerű volt a dolog. Azt még nem említettem, hogy mikor Budapesten Ági néninél és a Veráéknál táncoltam, azzal párhuzamosan Veszprémben is táncoltam - Kovács Andreához jártam. Ő Zákány Magdi néni lánya - Zákány Magdi néni egy külön színfoltja volt a kortárstánc palettájának, van egy külön technikája egyébként. A mai napig is működik a műhelye, az Andi pedig ott táncolt és jött le hozzánk tanítani minket. '94-ben kezdtem Andinál, a Gabival együtt. Hatalmas lehetőség volt ez, kortárstáncot tanulni Veszprémben! A balett és jazz technika is megjelent az órákon. Bennem igazán jó emlékként él ez az időszak, mert ez a pár év minden nap csak tánccal telt.
Az Andi szervezett egy műhely csoportot, ez volt a Hold Tánccsoport. Ennek egyik tagja voltam én is, akkoriban sok helyen szerepeltünk. Aztán Andi Budapestre költözött a férjével, és azt mondta, az összes veszprémi és Veszprém környéki tánccsoportját rám szeretné hagyni. Akkor óvodapedagógusként dolgoztam, így azért dilemmáztam, hogy a biztos állást otthagyjam-e a bizonytalanabb tánctanításért. Végülis bevállaltam a tánctanítást, annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, hogy ne. De én tudtam, hogy ezt akarom csinálni.
Így, '99 február elsején vettem át a csoportokat, köztük a Hold Tánccsoportot is. Ennek nevével úgy voltam, hogy nem én találtam ki, megváltoztatom - így lettünk először 'Veszprémi', majd 'Hemo Modern Táncműhely'. Utóbbi azért lett, mert az akkor helyőrségi otthon adott helyet a táncóráinknak és velük kooperáltunk, sok előadást is vállaltunk az ő égiszük alatt. A műhelyben elég sokan voltunk - volt, amikor 17-en, és mindenki felnőtt volt, 15 éves kortól. Tehát így született a Táncműhely, gyakorlatilag '99. február elsején.

Mi volt vele a koncepció a fejedben, mit szerettél volna létrehozni a műhellyel?

Egyrészt volt egy olyan gondolatom, hogy megmutassam vele, hogy mi az a moderntánc. Eloszlatni azt a gyakori félreértést, hogy például a hip hop egyenlő lenne vele. Meg amikor szóba került valahol, mit táncolok, menetrendszerűen jöttek a kérdések, hogy 'az mi?'. Erre szerettem volna válaszolni azzal, hogy elhívtam őket az előadásainkra, és megmutattam ahelyett, hogy körbeírtam volna.

Másrészt... nem is volt különösebb cél, csak hogy készíthessek koreográfiákat. Olyan alapon, hogy ha bemutatjuk, bemutatjuk, ha nem, akkor nem (mosolyog).
Viszont ekkoriban volt az az időszak, amikor a Hemoval egyeztetve évi fix számú előadást vállaltunk, illetve versenyezni is jártunk... számomra pontosabb úgy, hogy járnunk kellett. Merthogy én ezutóbbit nem igazán szerettem, nem gondolom fontosnak a versenyzést.

Ebben a művészeti ágban amúgy sem tartom szerencsésnek a versengést. A tánc nem a versenyek szempontjából sport, hanem a fizikai teljesítőképességből adódóan. Tehát igen, feszegetjük közben a határainkat, és igen, kell kitartás. Ilyen szempontból szerintem sport, de a versengés szempontjából nem. Hisz művészet is!

Harmadrészt, alapvetően adta magát az út. Nem volt véletlen, hogy Andi Pestre ment, nekem pedig akkora pont meglett a papírom a képző elvégzéséről... Így annyira egyirányú utca volt, hogy nem volt min gondolkodni, csak csináltam. Aztán jöttek új lehetőségek, felkérések, így pulzált a műhely tevékenysége. Színfoltként megjelent az indiai tánccal vagy a tai chi-vel való kapcsolat, no és a fényfestéssel való vegyítés is. No igen, azt tudtam, hogy nem szeretnék olyan tánccsoportot, ami színtisztán csak a technikákkal foglalkozik, mert én a művészeteket bizonyos szempontból egy kalap alá vonom. Ezért voltak és vannak előadásaink kollaborációban képző-, fotóművészeti alkotásokkal, forgattunk kisfilmeket is. Ugye ott van a költészet, amikor az évzárónkon verseket mondtak, és élőzene is volt a színpadon, Kovács Attila zongoraművésszel. Tehát más művészeti ágakkal összekapcsolódni természetes, ezzel nyitjuk magunkat és a szemléletünket. Így szerintem mi is más szemmel nézünk a többi művészeti ág alkotásaira. Ez egy hozzáállás inkább, és én ezt akartam.

Ahogy visszatekintesz a kezdetektől napjainkig, hogy érzed, miben, hogyan változott a Műhely? Azon kívül, hogy a tagok cserélődtek. És te, a jelenléted hogyan változott benne?
Aaa, igen! Kezdetben egyáltalán nem táncoltam a színpadon a műhelyesekkel. Egy-egy alkalom volt csak, amikor kifejezetten engem kértek fel, például egyszer én nyithattam meg a tánc világnapja alkalmából tartott előadást. Ennek örültem, azért is, mert Noverre - akinek születésnapja adja a világnap dátumát - igazi újító volt munkásságában, és végre ehhez passzolóan egy új, a táncpaletta egy fiatal ága jelenhetett meg nyitányként (mosolyog).

Mostanra viszont már szívesebben megyek én is a színpadra a műhellyel, mert már olyan, mint valami család.

Másrészt, ami még alakult, hogy régebben sokkal fontosabb volt nekem a technika - meglehetősen sok energiát fektettem ebbe. Nyilván azért, hogy a koreográfiákban megfelelő legyen a technikai alapbázis, de most már nem erre tolódik a legnagyobb hangsúly. Lehetséges, hogy azért, mert régóta műveljük és így van technikai alap, de az is benne lehet, hogy már más a lényegesebb nekem... Most már a lelki hozzáállásom is más. A lelki tartalmak mélyebb rétegeibe nyúlok mostanában bele. Régebben szerintem sokkal felszínesebb táncokat hoztam létre, illetve sok technikailag nagyon nehéz koreográfiánk volt, most pedig inkább olyanok, amik a belső konfliktusaimról szólnak. Idősebb is vagyok már. Ezt más koreográfusoktól is hallottam - nem mintha a nagy koreográfusokhoz szeretném hasonlítani magam (mosolyog) -, hogy a technika egy idő után elveszíti a jelentőségét.

Merre halad mostanában benned a koreográfiák iránya?
Az egyik, ami hangsúlyos mostanában nekem, az az, hogy hogyan viselkedünk, mi emberek, és ezt miképpen lehet kiparodizálni a táncon keresztül.

Fontos dolog a művészetben az irónia.

A Brno című film jó példa erre, mert amikor nézed, egyszerre sírsz és nevetsz rajta, mert vicces, de közben tudod, hogy igaz. Ezt próbálom a táncban is kifejezni. Az utóbbi években több koreográfiánk is volt, amikben magunkkal kapcsolatos probléma-helyzeteket dolgoztunk fel. No, és itt kapcsolódhat szerintem a pszichológia a tánchoz, legalábbis szeretném azt hinni (mosolyog).

Mit jelent számodra a műhely (művészeti) vezetőjének lenni?
Semmit (nevet). Annyi, hogy én bérlem a termet és én mondom meg, hogy mikor kezdődik a gyakorlat, meg beszámolok. Ezt a semmit most értsd jól - olyanok vagyunk, mint egy baráti társaság, aki bemegy a terembe és táncol. Együtt dolgozunk és együtt hozunk létre valamit, nem én hozom létre egyedül.

Én itt nem tanárnak érzem magam, és azt sem mondanám magamra, hogy művészeti vezető, hanem inkább azt, hogy egy művésztárs vagyok. A szerepléseken is azért veszek már részt szívesebben, mert érzem ezt a csoportba tartozást. Természetes családi egység, én úgy érzem. Mindenféléről beszélgetünk, és megyünk közösen ide-oda.

Nem jó tanárként kirekesztettnek lenni, arra értve, amikor a tanár érzi, hogy ha meglátja őt a diák, akkor rögtön másképp viselkedik, mint ahogy egyébként viselkedne. Ezt a műhelyben egyáltalán nem érzem így, és nekem nyugodtan el lehet mondani bármit. Tanárként - pláne tánctanárként, számomra abban testesül meg például a kölcsönös tisztelet, hogy egy-egy mozdulat korrigálásánál természetességgel foghatom meg a tanítvány bármelyik testrészét, ő pedig megbízik bennem, hogy a fejlődése és egészsége érdekében teszem.

Ezekről most az jut eszembe, amikor csináljuk a gyakorlatokat, és te a közepén kisétálsz a mosdóba, mi meg pókerarccal csináljuk tovább. Ez nekünk természetes, de ha egy külsős ember látná, neki biztos furcsa lenne. És volt már olyan is, hogy nélküled tartottunk tánc órát!
Igen, és ehhez az is kell, hogy a műhelytagok egységben legyenek. Az idők során rég kifejlődött bennetek az az erkölcsi tartás, hogy a gyakorlatok kivitelezésének szabályai akkor is érvényesek, ha a tanár nincs ott. Ehhez bennetek kellett, hogy elinduljon az igény, nem rajtam múlt, és ti kellett, hogy akarjátok ezt.

Hmm, a táncos utammal kapcsolatban jött a gondolat, hogy ha újrakezdhetném, én akkor is mindent ugyanúgy csinálnék, ahogy történt. Minden lehetőséget, ami szembejött, megragadtam, odamentem, csináltam, és úgy vélem, soha semmi nem véletlenül jött szembe velem pont akkor és ott, amikor és ahol. Mindig azt vettem észre, vagy az jött szembe, amire addigra már megértem.

Jól alakult szerintem ez a műhelyes út is. Nem bánom, hogy most csak 6-an vagyunk, Igaz, néhány koreográfiához nem ártana, ha 15-en lennénk, mert sokkal látványosabb lenne, de így meg a kisebb dolgokat lehet megvalósítani. És mélyebben tudok mindenkivel foglalkozni, kihozni valamit mind belőlük, mind magamból. Szeretem azt, hogy egyik műhelyes sem felszínes ember, sőt!
Ami még érdekes számomra, hogy időnként úgy érzem, talán nem sikerül átadni egy-egy koreográfiával azt, amit valójában szerettem volna. Aztán mindig jön egy-egy visszajelzés arról, hogy 'hű, ez a tánc hogy bemutatta ezt és ezt!'. 'Tényleg?' - kérdezem ilyenkor - és igen, mégiscsak eléri a célját (mosolyog).